Párkapcsolati, munkahelyi problémája van? Vagy csak nincs kivel megosztani a gondoltait? Itt vagyok, válaszolok…

Az oldal alján Ön is tud kérdést feltenni nekem!

(Nevet csak az azonosítás miatt kérem megadni -lehet fantázia név is- az e-mailcím nem jelenik meg a beírás után, csak én kapom meg)

41 hozzászólás

Zsófia · 2017. november 23. csütörtök - 07:24

Tisztelt Dr. Úr!
Olyan problémával fordulok Önhöz amire nagyon remélem hogy pozitv választ és megoldást tud mondani, mert én már nem tudok mit csinálni.
A problémáink a férjemmel szeptemberbe kezdődtek. Elmentem a barátnőmmel kikapcsolódni. Ott találkoztam egy férfival akit régebb óta ismerek. Majd egy hét mulva elkezdtünk beszélgetni. A férjemnek szoltam is hogy eléggé csapja a szelet nekem az illető. De nem igazán érdekelte. Nekem nagyon jol estek a bókok de semmi több. Aztán a férjem megnézte a beszélgetést és azóta teljesen ki van akadva mert a harmadik fél tudtomra adta hogy nagyon szeretne velem lefeküdni. Mindig elutasító voltam vele. De a férjem csak azt látja hogy én beszélgettem mással és más társaságára vagytam. Gyesen lévő anyuka vqgyok 4 éve. Azt mondja hogy csak egyszer mentem ki a kapun és máris rámtalált valaki. Annyira felőrölte a gondolat hogy meg fogom csalni meg hogy ha nem most akkor majd a következő jött menttel….mert elmondása szerint túl jol nézek ki és biztos jön majd valaki…ez jár az agyába és teljesen eltávolodik már tőlem. Azt mondja hogy nem akar rettegésbe élni meghogy inkább váljunk el. De el ne menjek..nem értem mi van. Bezárkózik előlem. Egyszer szeret egyszer azt mondja nem érez semmit. Mit tegyek hogy vissza közeledjen hozzám?

    Csizi András · 2017. november 23. csütörtök - 21:43

    Kedves Érdeklődő,

    Köszönöm bizalmát! Először hadd szögezzem le: nem vagyok doktor, mentálhigiénés szakember, valamint család- és párterapeuta jelölt vagyok.
    Leveléből nekem az derül ki, hogy -annak ellenére, hogy azt írta: “problémáink a férjemmel szeptemberbe kezdődtek”- már korábban is lehettek problémáik, mert később azt írja: “…nem igazán érdekelte” az, amit történt. Feltételezem, hogy ez már korábban is így lehetett: a férje már nem úgy, nem olyan mértékben érdeklődött Ön iránt, ahogy az Önnek jó lett volna.
    Talán ezért lehetett az, hogy jött valaki, aki által Önnek “sikerült féltékennyé tennie” a férjét. Viszont a férje ennek hatására nem jobban kezdett érdeklődni Ön iránt, hanem megsértődött, bezárkózott. Úgy tűnik most tudatosult benne, hogy akár el is vesztheti Önt, de nem tudja kezelni ezt a helyzetet. Kialakult benne a “se veled, se nélküled” állapota.
    Erről bővebben itt írtam: http://www.csiziandras.hu/2017/09/14/parkapcsolatok-fejlodese/.
    Én úgy látom, hogy a fő probléma az, hogy -talán a gyerek születése után?- eltávolodtak egymástól.
    Nem tudom mennyit beszélgettek erről? Mire lenne Önnek szüksége valójában?
    Ha ezeket sikerül megfogalmazni, de nincs eredménye a beszélgetéseiknek, érdemes párterapeutát is felkeresni aki segíthet kimozdulni ebből az elakadt helyzetből.
    Üdvözlettel: Csizi András

KRISZTINA · 2017. november 16. csütörtök - 12:57

TISZTELT DR úr!
Családi válalkozásba veszek részt, de elnyyomva vagyok, ugy érzem több e megszégyenités mint amit eltud egy ember viselni. csalásom nem látja be hogy az a testvérem é a köztünk valo sok 1000 konfliktum miatt van, nem tudom már kezelni. se türni tovább. Ugy érzem se nem értenek meg, se nem tudnak kiállni mellettem. A lelki fájdalmat testivel tuok kiváltani,(faj ütés, falba faj verés) ugy érzem felrobbanok.
Nagyon szeretem a testvérem, a családom, de gyülölet is van bennem a viselkedésük miatt,
a kocsin szoktam levezetni néha a mérgem ( annyival megyek amennyivel csak lehet)

Remélem tud ebben segíteni nekem

Előre is köszönöm válaszát

Tisztelettel: Krisztina

    Csizi András · 2017. november 16. csütörtök - 14:00

    Kedves Krisztina,

    Köszönöm bizalmát! Először hadd szögezzem le: nem vagyok dr. mentálhigiénés szakember, valamint család- és párterapeuta jelölt vagyok.

    Nos, leírása alapján azt látom, hogy az eredeti családjától kapott negatív hatások összessége ért el Önnél egy olyan határt, amit már nem tud tovább egyedül kezelni. Az, hogy “lelki fájdalmat csak testivel tud kiváltani”, valamint, hogy autóval “száguldozik” -ami ugye ön- és közveszélyes- komoly agresszió/indulat kezelési problémákra is utal.
    Első körben én azt javaslom, hogy keressen meg egy pszichiátert, aki tud olyan gyógyszert javasolni, ami segít kordában tartani az indulatait, hangulati ingadozásait. Ha a gyógyszer beáll -ami általában 2-3 hét- mellette/utána tudok elképzelni egyéb lelki segítő/terápiás módszert is.
    Ha gondolja, javaslok Önnek pszichiáter kollégát, aki szívesen fogadja. Ez esetben kérem írjon nekem üzenetet itt: http://www.csiziandras.hu/kapcsolat/
    Üdvözlettel: Csizi András

Jenny · 2017. október 10. kedd - 14:03

Kedves András!

Hallgató vagyok, Erasmus programban is részt vettem, jók a kilátásaim és van jövőképem. Ez ugye jól hangzik?
Viszont az út amit idáig megtettem borzasztóan döcögős volt… annyira, hogy igazából lemondtak rólam. Nagyon durva, hogy most, amikor rendben lenne minden, egyszerűen nincs rendben semmi a fejemben. Nem tudok tovább lépni a múlton. Röviden annyit a múltamról, hogy én vagyok a legkisebb a családban, van egy nővérem, aki borzasztó tehetséges. Az anyám eléggé önző. Apám még inkább az… elváltak. Ennek mondjuk örültem – egészen eddig a pontig mindig minden frusztráció rajtam csattant.
Jöttek a nehéz középiskolai évek, nem akartam otthon lenni, mindenkit utáltam. Alkoholba menekültem, megbuktam suliban, aztán megint megbuktam… szóval, az én szemszögemből minden rossz azért történt, mert menekülni akartam. Ekkor jött az, hogy le is mondtak rólam… (“semmire nem viszed majd, az utcát fogod söpörni…” etc.)
Viszont most minden rendben. Mégis, szinte minden nap sírok. Van egy szerető társam, vele élek, tervezzük a jövőt, cuki meg boldog minden. Csak én nem. Az jár a fejemben, amik történtek régen, meg az is, hogy szüleim biztos a saját érdemüknek tekintik a sikereimet (a szemetek), meg egy borzasztóan banális problémám is van mindezek mellett: borzasztóan féltékeny vagyok valakire akit régebben szerettem volna megkapni, de nem kaptam meg és ez igazából TÖK JÓ, mert teljesen mást akartunk… mégis ragaszkodom hozzá és megöl az irigység, amikor mindenféle social média oldalon látom, hogy más csajjal mit néz/hova utazik/hol szórakozik éppen. Szeretném ezt is tisztázni magamban, mert teljesen illogikus a dolog és mellette iszonyú zavaró. (Vagy inkább azért ennyire zavaró, mert teljesen illogikus. (?))

Kérem, e-mailben írjon, ha lehetséges.
Válaszát előre is köszönöm.

    Csizi András · 2017. október 13. péntek - 12:33

    Megj: a kérdező kérésére e-maiben írtam választ.

Kleopátra · 2016. május 22. vasárnap - 22:18

Kedves András! 22 éves menyasszony vagyok. Elkövettem egy hibát. Majdnem megcsaltam a mostani páromat. Unokahúgom ballagása napján elmentünk bulizni és volt ott egy fiú és nagyon leittam magam és majdnem megtörtént aminek nem szabadott volna,nem történt meg mert időben leállítottam a fiút. A párom sajnos kiszedte belőlem így elmondtam neki mindent,de előtte napokba hazudtam neki,nem akartam elveszíteni. Most azon vagyok hogy helyrehozzak mindent. Azt mondta küzdjek érte. Nem tudom mit csináljak egy folytába járatom az agyam. Nem akarom őt elveszíteni nagyon szeretem de nem hisz nekem. Válaszát előre is köszönöm

    Csizi András · 2016. június 3. péntek - 10:53

    Kedves Kleopátra,

    Köszönöm, hogy írt! Ahogy levélben is írtam: elnézését kérem a késői reakcióért, de mostanában sok dolgom volt.

    Nos, elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy -bár többféle megfogalmazás, irányzat létezik, de nekem ez a rövid elég jól összefoglalja a lényeget- egy érett párkapcsolat olyan, mint egy “3 lábú szék”. Ez a 3 láb:
    1. Szenvedély: ami nem csak a szexualitásban megjelenő szenvedélyt jelenti ez esetben, hanem a személyiség szenvedélyességét is az élet egyéb területén + ennek a megélésének és kimutatásának a képességét is.
    2. Intimitás: amit itt szintén nem csak a testi kapcsolathoz kötődő -érintés, simogatás, ölelés- intimitást jelenti, hanem a lelki intimitást is, ami arról szól, hogy képes vagyok az érzéseimet, gondjaimat kifejezni, elmondani, bízom a páromban annyira, hogy megérti, elfogadja (akkor is, ha nem tud segíteni), és ami szintén fontos: ugyanezt a bizalmat, megértést: intim légkört tudom biztosítani a páromnak is!
    3. Elköteleződés: ez röviden az, ami: döntöttem a párom mellett. Nem bizonytalankodom, nem vacilálok stb. felvállalom őt.

    Ezek alapján már talán Ön is érzi, hogy “melyik lába(i) lehetnek rövidebb(ek)” ennek a széknek, ami miatt “billeg” maga a kapcsolat.
    Leírása alapján azt érzékelem -ami nyilván csak egy kis szelet az Ön által megélteknek/történteknek- hogy Ön még nem köteleződött el ebben a kapcsolatban. És ezt nem csak azért mondom, mert “ital hatására majdnem félrelépett”, hanem mert sokáig el sem merte mondani a párjának.
    Ez felveti a lelki intimitás kérdését is, hogy miért nincs vagy nem elegendő ahhoz a bizalom, hogy akár még egy ilyen “ciki” történetet is meg lehessen osztani! és miért nem jutnak el a megbocsájtásig?
    De vannak olyan nézetek is -Pl. Popper Péter is erről beszélt- hogy az ilyen jellegű, amúgy nem fontos félrelépéseket el sem kell mondani. Szerinte önállóan kell viselni a terhét -ha valaki érez ilyet- és nem kell a másikra áttenni ezt. Azt hozzáteszem, hogy abban az esetben ő sem megengedő, ha valóban fontos 3. személyről, félrelépésről, szerelemről van szó, mert akkor azt azonnal ki kell mondani, felvállalni és megszakítani a meglévő kapcsolatot.
    Én azt mondom, hogy egy érett kapcsolatban nem fordulnak elő az ilyen félrelépések, ezért ez a kérdés fel sem merül.

    Önnél azt tartanám fontos kérdésnek, hogy válaszoljon magának, hogy: Akarja-e valóban a kapcsolatát tovább folytatni? Annak fényében is megvizsgálva az érzéseit, hogy a párja nem hisz Önnek, másrészt, hogy: “Azt mondja küzdjek érte”. Ezzel ugyanis azt üzeni Önnek, hogy: “nem bocsájtottam meg”…
    Szerintem akkor sem fog, ha Ön “küzd érte” -mellesleg ezt sem teljesen értem, hogy mit jelent “küzdeni”??? nem elég önmagának lennie a kapcsolatban? ehhez képest mi az a plusz, amit vár? az a plusz valóban Ön, vagy csak egy szerep, amit “eljátszik a kedvéért”???- hanem inkább azt látom belőle, hogy “maga alá”, megalázkodásra, bűnbánatra, a bűnös szerepének eljátszására kényszeríti hosszabb távon is, amivel persze az jár, hogy saját magát helyezi egy magasabb erkölcsi pozícióba. Viszont ezzel azt éri el, hogy Ön megszűnik társnak lenni, “alattvaló lesz”, ő meg az “uralkodó”/”bíró.

    Ennyi jutott eszembe írásáról, nem tudom mennyire segít annak eldöntésében, amit szeretne: “nem tudom mit csináljak”.

    Tisztelettel: Csizi András

      Kleopátra · 2016. június 3. péntek - 11:28

      Köszönöm hogy válaszolt! Üdvözlettel:Kleopátra

Csibe · 2016. március 19. szombat - 19:23

Kedves Andras,

egy honapja hosszabbitottak meg hatarozatlan idore a szerzodesemet. a cegnel mar masfel eve dolgozok.
tanacsodat szeretnem kerni, hogyan tudnam a kozvetlen fonoknom rigojait kezelni. ugy erzem, hogy a cegnel nagyon sok “al” ember van (ami gondolom, mindenhol igy is van). En igyekszem a cegfilozofiat elsajatitani, de ahogy latom a kozvetlen fonoknom is nagyon sokszor egymastol ellentetes dolgokat mond, ergo semmi logika nincs a munkavegzesben.
ha netan megprobalom megerteni a mierteket, akkor en vagyok a komplikalt egyen, aki nem akarja a kozvetlen fonokno utasitasait kovetni.
az elejen egy masik kolleganom tanitott be (aki nagyon jo kapcsolatban van a kozvetlen fonoknommel), persze amikor en csinalom ugy ahogy ez a kollegano mondta az rossz, amig ha a kollegano csinalja, akkor az jo a kozvetlen fonoknom szamara.
ugy erzem, hogy neha szandekosan viselkednek igy, mintha arrol akarnak a kornyezetet meggyozni, hogy velem van a problema. gondolom, tudja on is, hogy a nok neha milyen gonoszok tudnak lenni egymas kozott munkahelyi kozegben.
nem mondom, hogy en tokeletes vagyok, de a jo szandek megvan bennem es en nem vagyok hatulrol szurkalo latszat ember. amig ugy tunik, hogy bennuk nincs meg a jo szandek.
szerencsere a nagyfonokok meg vannak elegedve a munkammal, tobb alkalommal mondtak nekem, hogy ugyes vagyok (amit persze jobb nem megosztanom a tobbi kollegaval, mert a cegemnel altalaban nincs “divatban” a dicseres).
logikusan ugy gondolom, hogy nem kellene felelmet keltetni velem, mert a munkaltatom megvan velem elegedve, de azt se szeretnem, ha a “birka csurhe” moddal elhitetnek a jovoben a nagyfonokokkel, hogy nem vagyok kepes a munkamat elvegezni. hozzateszem, hogy kulfoldon dolgozok egy olyan kornyezetben, ahol irodai szinten egyetlen kulfoldi vagyok.
koszonettel
Csibe

    Csizi András · 2016. március 20. vasárnap - 14:21

    Kedves “Csibe”,

    Köszönöm, hogy megtisztelt kérdésével (én ismeretlenül nem szoktam tegeződni).
    Azt kérdezi tőlem, hogy tudná a közvetlen főnöke rigojáit kezelni!?
    Nos, erre azt tudom mondani, hogy: fogalmam sincs…

    Levele alapján bennem a következő kérdések, gondolatok merültek fel:
    1. Miért fontos Önnek, hogy megfeleljen a közvetlen főnöke minden elvárásának annak ellenére, hogy ezeket Ön is “rigojáknak” nevezi?
    2. Miből gondolja azt, hogy Önnel probléma van, ha -mint írja- másfél éve itt dolgozik, egy hónapja határozatlan időre meghosszabbították a szerződését és a nagyfőnökök is elégedettek Önnel?
    3. Milyen konkrét gonoszságra gondol, mikor azt írja, hogy a “nők néha milyen gonoszok tudnak lenni egymás között munkahelyi közegben”?
    4. Mi motiválja abban, hogy egyedüli külföldiként dolgozzon olyan környezetben, ahol -mint írja- “birka-csürhe” veszi körül?
    5. Mi az, ami örömet okoz Önnek a munkájában, miért szereti csinálni? -> erről nem olvastam az írásában.

    Várom válaszait!
    Üdvözlettel: Csizi András

Agnesse · 2015. június 19. péntek - 10:50

Kedves András!
Én azt gondolom magamról, hogy szeretethiányom van, de nem tudom biztosan.
Már nagyon sokat elértem “magamtól”, úgy értem, amiknek utánajártam, utánanéztem, tanultam, kipróbáltam, foglalkoztam valamivel, és valakikkel, tizenéve próbálok újra társat találni… stb. Nos a legutóbbi volt eddig a legígéretesebb, kedves, udvarias, jó beszélgetőtárs, de amilyen halk szavú, és toleránsnak tűnt, olyan öntörvényű, és erős fellépésű a saját védelmében, vagy… nem tudom, hogy kell pontosan fogalmazni.
És most, amikor már szinte nincs is mellettem, most gondoltam rá, hogy nekem a szeretete hiányzik a legjobban, mindamellett, hogy nekem nincs olyan csoportom sem, mint neki, ami erős, és mindig ott van, és megtartja, néha azt gondoltam, hogy lehet, hogy a csoportjával jobban érzi magát, mint velem? ami természetesen nem így van, én sem gondoltam ezt félkomolyan sem, de persze megfordult a kérdés bennem. És legutóbb sikerült is egy olyan reakciót adnom, ami (1 hete) picikét végzetes is lett: nekem a hangulatom leesett, elromlott, pedig küzdöttem, mint malac a jégen, aztán fogtam az újságom, olvastam egy fél órát, ő addig tett-vett, aztán felálltam, és elköszöntem, hogy haza menjek, és kialudjam magam, mert másnapra nekem el tud múlni az ilyen hangulatváltásom. Bebújok az én kis mentsváramba, az ágyamba egy könyvvel, és akkor már jó…
De azóta nem igazán ír, vagy írunk, de olyan, olyan ,olyan VÉG hangulata van az egésznek. És arra gondoltam, hogy nekem is kellene egy csoport (neki van, valami református csoport, csakhogy én meg keleti vallású vagyok, és az én közösségem túl nagy, és nem lett olyan meghitt), vagy legalább valami segítség.
És a legjobban az a szeretet hiányzik, amivel körülvett az elején, azért erre gondoltam, a szeretethiányra.
Köszönöm előre is!
üdv
Agnesse

Viola · 2015. február 22. vasárnap - 16:41

SZia! Tetszik egy fiú nem régóta. Egy közösségi oldalon ismerkedtünk meg, kb 4hónap beszélgetés utan taliztunk 1x….azóta mintha teljesen kicserélődött volna ezt arra értem hogy, nem ugy keres mint azelőtt pedig mindig ő keresett inkább..mostanába 1x 2x ráírok de má r félve hisz egy pár gomb nyomással elintézi beszélgetésünket ami nagyon rosszul esik!! Állítása szerint tetszem neki, de nem azt mutatja felém..Ilyenkor mit tegyek?? keresem még,érdemes???

Detti · 2014. december 7. vasárnap - 21:26

Kedves András!
Segítséget szeretnék kérni párkapcsolati problémával. A barátom 29éves én 25 éves vagyok. A barátommal lassan 5 éve vagyunk együtt és együtt is lakunk mert egy családnál vigyázok két gyerekre akiknek az édesanyjuk egy másik városban dolgozok. Eddig se volt túl felhötlen a párkapcsolatom, de ami mostanság történt az mindent visz. Ebbe az évbe egész jól megvoltunk a barátommal amig egyszer ugy jött haza munkából, hogy a legjobbarátja kijutott külföldre dolgozni és h ö is utána fog menni. Észrevette h nem esett nekem jól amit mondott (ez juniusba történt) és itt kezdödtek el a viták… Annyit mondtam neki h nem esik jól hogy ezt meg se beszélted velem és nekem ha tetszik ha nem fogadjam ezt el. Ekkor felkapta a vizet h én öt önzönek állitom be de hogy akkor én is önzö vagyok mert meg akarom fosztani a boldogságtól hogy külföldön dolgozzon..Sok hónapi beszélgetés után többször is hangoztatam neki h mi az oka annak hogy nem tudnék utána menni , mert ö azt akarta volna hogy menjek utána. Az ok pedig hogy anyukám beteg nem hagyhatom igy itt mögöttem nincs család akinek szólni tudnék hogy segitsen. Ezt a barátom is tudja jól. Teltek a hónapok de még mindig nagyon mehetnékje van ma is ugy tett nekem hogy hát ez a jövö zenéje hogy most nálam hogyan alakulnak a dolgok (vagyis h megyek-e utána vagy sem). Ez nekem nagyon rosszul esik mert nem tesz arra kitéröt hogyha tegyük fel kimegy márpedig jövöre mindenáron el akar menni akkor velünk mi lesz a továbbiakban. Én nagyon szeretem de ezzel iszonyatosan nagy fájdalmat okoz nekem hiszen ugy is tudja hogy nem tudnék utána menni és azt látom rajta mint ha öt ez nem is érdekelné csak ö ki tudjon jutni külföldre. Annyit mondott hogy nem akar szakitani de nem élek álom világba tudom hogy a távkapcsik nem müködnek hosszú távon és gyakorlatilag azt érzem hogy a pénzt választja mindenki helyett….. helyettem is…van egy fia is aki nem tölem van 6 éves de mindig az égig magasztalja és a multkor se tetszett az neki hogy többet kellett dolgoznia menni mert hogy nem tud a fiával lenni, de ha bezzeg külföld jön szóba akkor érdekes nem baj ha nem fogja majd látni….Egyszerüen nem tudom hogyan kezelni ezt az egész helyzetet és rosszul esik hogy tudja a dolgokat hogy miért nem tudnék utána menni ennek ellenére mégis el akar menni mintha nem is érdekelné az hogy 5 éve lassan hogy együtt vagyunk és együtt is élünk…sokszor már az is megfordult a fejembe hogy esetleg nem -e azt várja hogy én szakitsak vele….már nem tudom eldönteni és azt se hogy mit tegyek….várom a válaszát.

Henrietta · 2014. október 20. hétfő - 18:16

Kedves András !
21éves nő vagyok van egy 2 éves kapcsolatom amiben nem érzem boldognak magam .
ott kezdödött hogy fél éven keresztül a szemembe hazudott majd fél év után be ismerte hogy igazam volt . Ez a fél év alatt én tudtam hogy hazudik többször rá kérdeztem mindig tagadott . A végén már velem kiabált ha szóba került mert én voltam a rosz hogy nem hiszek neki. De egyszerüen látszott rajta hogy hazudik . A mai napig nem tudok benne megbizni mindennapos a számonkérés az összezörrenés az öszintesége megkérdöjelezősége. sajnos a párom nem az a beszélgetős tipus . Nem nagyon lehet megbeszélni vele a gondokat . Neki abbol áll a problémák megbeszélése hogy ö végig hallgatja a mondokámat és kész nincs is véleménye. Már feleslegesnek érzem el mondani neki ami engem bánt.
Alapbol már ez a helyszett is elég agasztó de az utóbbi hónapban hányás, hasmenés , gyomorideg és pár hete már pánik roham is rám jőn .
Nem tudom hogy mitévő legyek mert probáltam már vele szakítani de nem birtam nélküle . Félek attól hogy elveszítem mert nagyon szeretem csak nem vagyok boldog vele . Sokszor kérem hogy szeretgessen de mostanába elég sürün az a válasz rá hogy fáradt. A szexuális életünk is jó ha heti 1-2 alkalom ami nekem kevés.
Mit tegyek ? Igy nem köthetem össze vele az életemet mert nem vagyok boldog de elhagyni se bírom.

válaszát előre köszönöm

    Csizi András · 2014. október 30. csütörtök - 16:00

    Kedves Henrietta,
    Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!
    Nos, ha röviden szeretnék reagálni, akkor: azt sejtem a problémájának hátterében, amit az első mondatában írt (így rövidítve): “nem érzem boldognak magam”. És ez független a párjától még akkor is, ha most persze úgy érzi, hogy “miatta” van, “ha ő más lenne, jobban szeretne, akkor nem lenne semmi baj”.
    Hosszabban azt tudom mondani:
    Elsőként a boldogságra: hétköznapi szinten sokat használjuk ezt a szót és általában egy folyamatosan fennálló állapotot értünk rajta. Általában kötjük is “feltételekhez”, amiket ha elérünk, meglépünk, akkor boldogok leszünk: “ha lesz pasim, akkor boldog leszek, ha lesz pénzem, akkor boldog leszek stb.” Aztán mikor elérkeznek ezek a „mérföldkövek”, a boldogság mégsem jön…
    Szerintem az állapot szerű boldogság nem elérhető. A boldogság inkább csak, mint “ajándék” élhető meg, pillanatokra.
    Ami, mint állapot elérhető, az az elégedettség. Ha elégedett vagyok magammal, a körülményeimmel, a körülöttem lévő emberekkel, akkor könnyebben tudom a boldog pillanatokat is megélni, befogadni. Az elégedetlenség állapota mindezt “akadályozza”.
    Az elégedettség viszont -mint ahogy szerintem minden más is- az önismeretből fakad. Amíg vannak „ismeretlen lelki területei”, saját maga számára is érthetetlen lelki állapotai, érzései, “miért akadok ki annyira ezen?”, “miért fáj ez annyira?”, “miért nem tudom elengedni azt, aki bánt, hazudik nekem, nem úgy szeret stb.”, addig nincs nyugalom, nincs elégedettség sem, hiszen ezek az “ismeretlen eredetű” érzések, reakciók mindig felkavarják.
    Ahogy írja: már fizikai tünetei is vannak ettől a helyzettől. Úgy látom, hogy a lelke és egyúttal a teste is “mindent bevet”, hogy maga mellett tartsa a párját, hiszen aki “beteg, rosszul van”, azzal foglalkozni “kell”.
    Sokszor kéri, hogy “szeretgesse”. Ebből azt gondolom, hogy Önnek óriási szeretet-hiánya van, ami “mardossa belülről” és amit most a párjától szeretne megkapni. Viszont minél inkább próbálja azt “kiprovokálni”, a párja annál inkább érzi “feladatnak”, “kötelességnek”, ami leblokkolja.
    Azt is érdekes, hogy nem azt írta, hogy „szeresse”, hanem „szeretgesse”. Nekem ez azt is mondja, hogy „babusgasson, gondoskodjon stb.”, ami inkább: „ahogy a szülő a gyermekét”.
    Az ilyen erős hiánynak “éhségnek” az oka általában a múltban keletkezik abból, hogy a szülő(k) nem úgy, nem azt adták meg Önnek, amire szüksége lett volna. Így a lelkében keletkezett egy “fekete lyuk”, ami minden kívülről jövő szeretetet, gondoskodást “elnyelne”…és az sem lenne elég.
    Erre a megoldás, feloldás az lehet, hogy a lelkén belül “gyógyul be ez a seb”, nem kívülről “mástól kapva”. Az vagy van, vagy nincs, vagy olyan, amilyen Önnek jó, vagy nem…de inkább nem. Én úgy látom, hogy amíg ez nincs rendben a lelkében, addig –tudom, ez „csúnyán” hangzik- akármilyen „tökéletes pasi” is van Ön mellett, az sem lesz olyan…
    Ezért abban egyetértek Önnel, hogy: „Így nem köthetem össze vele az életemet, mert nem vagyok boldog de elhagyni se bírom.”
    Ennek megoldásában tud Önnek segíteni egy külső szakember, aki lehet mentálhigiénés segítő, vagy terapeuta.
    Amennyiben további kérdése, kérése van, írjon nekem akár ide, akár e-mailben.
    Üdvözlettel: Csizi András

Cs. László · 2014. május 14. szerda - 14:07

Debrecenben élek, 39 éves leszek az ősszel enyhe depiben szenvedek este érzem jól magam és a délutáni órákban, valamikor reggel is inkább a melegben amikor minden szép, az a gondom hogy szerencsétlen vagyok a munka terén is és a párkapcsolat terén , de lehet minden téren,a tanulás az jól megy aránylag, önkéntességben és egyéb versenyekben is értem el sikert, de mégis lúzernak érzem magam , keresem az okát,de sok a kérdés bennem, sok barátom volt ,de nagyon szűk a baráti köröm is , amit megértek, mert családjuk lett, de én nem találtam meg azz igazit, váláson is túl vagyok van egy 12 éves lányom is, apámmal nagyon rosz a kapcsolatom , már kicsi korom óta meg van a feszültség köztünk.
Előre is köszönöm segítségét
Tisztelettel:Cs. László

    Csizi András · 2014. május 21. szerda - 15:37

    Tisztelt Cs. László,
    Először is elnézését kérem, hogy csak most reagálok, de több dolgom közbejött, valamint egy technikai probléma miatt nem jelent meg a honlapomon a “Kérdezz-Felelek” oldal. Ezt tegnap délután sikerült megoldani.
    Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!
    Nos, nekem írása alapján olyan, mintha függetlenül a konkrét “életterétől” mindent áthatna egyfajta “erőtlenség”, “hiábavalóság” érzése. Mintha elveszett volna a cél: “merre is menjek tovább, mit tegyek, hogy jól érezzem magam?”
    Több dolog jutott eszembe erről:
    Az egyik, az „élet közepi válság”. Az élet felénél a visszatekintés „mérlege” lehet „negatív” a tervekhez képest. Pl.: „Bár van házam/lakásom, autóm, munkám, stb. de nem vagyok boldog/elégedett. Az nem lehet, hogy egész további életemben csak dolgozom és kész.
    Családot alapítottam, de elváltunk, nem úgy sikerült, ahogy elterveztem…Összességében nem tudom, hogyan/mivel/kivel töltsem életem második felét!? Mi is a célja az életemnek?”
    A másik, ami eszembe jutott, az a “férfivé válás folyamata”, amit a mai modern társadalmi berendezkedés nem feltétlenül támogat. Ha megnézzük, a gyerekeket születésétől jórészt nők nevelik. A válások miatt az anya sokszor marad egyedül, az óvodában 99%-ban óvónők vannak, az általános iskolában tanítónők és később is a tanárok nagy része nő. Ennek okait hosszan lehetne fejtegetni, itt most csak mint „tényeket” említem.
    Ebből egyrészt az következik, hogy a fiúgyermek előtt kevés valódi –közvetlen- férfi minta van. Ilyenkor nagyobb hangsúlyt kaphatnak a távoli, közvetlenül nem megtapasztalható minták: sztárok, munkahelyi- politikai vezetők stb. Itt előfordulhat „túl-idealizálás”, ami okozhat a lélekben olyan érzéseket, hogy: „én sosem lehetek olyan erős/gazdag/sikeres/sármos stb.”…
    Másrészt van egyfajta társadalmi és kulturális hatás, elvárás, „szokás” is, miszerint: az intézményes tanulás –ami inkább legyen főiskola/egyetem, mint szakmunkás iskola- után az ifjú menjen dolgozni, legyen sikeres, „csináljon karriert” és ezzel együtt alapítson családot is.
    Tehát vagy nem, vagy viszonylag kevés idő telik el a szülői családból való kikerülés valamint a másik: a saját család alapítása között. Vagyis a férfi léleknek nincs ideje, lehetősége, tere megtapasztalnia önmagát.
    Minden “primitív társadalomban”, közösségben volt/van férfivé avatási szertartás, folyamat, amiknek fő közös vonása az, hogy az ifjút kiveszik a biztonságos családi körülmények közül, próbáknak vetik alá, amiben megtapasztalhatja saját erejét, felfedezheti külső és belső korlátait, megküzdhet külső és belső “ellenségeivel”, félelmeivel. Majd ha ez sikerül neki, akkor ezzel a megtapasztalt, megszilárdult erővel, “identitással” léphet be a férfiak világába, ahol jogokat és lehetőséget kap arra, hogy elkezdje a saját életét: családot alapítson, beleszóljon a közösségének életébe, gyarapításába.
    Ennek a modern társadalmakban is volt hagyománya, pl.: a katona évek, vagy akár az inaskodás évei egy mester mellett, ahol megfelelő irányítás, és keretek között megtanulhatta a mesterségének fortélyait. De voltak akik európai tanulmányi útra mentek, több helyen tanulhattak, dolgozhattak, tapasztalhattak. Visszatérve a „saját mester munka” elkészítése lett a folyamat vége, ami szintén az önállósodásnak, felnőtté válásnak is egyfajta szimbóluma.
    Sajnos ez a rendkívül fontos rész jórészt –legalábbis Magyarországon- kimarad férfiak életéből, így kénytelenek még nem teljesen éretten egyből apai, családfői szerepben is helytállni. Mindez szintén hozhat hosszú távon problémákat, mert a nem teljesen „megszilárdult” lélek „szétfeszül” az elvárások között. „Mikor vagyok jó apa/férj: ha sokat dolgozom, amivel megteremtem az anyagi biztonságot, vagy ha többet vagyok a feleségemmel, gyereke(i)mmel, akkor viszont az anyagiak válhatnak bizonytalanná…hogy csináljam egyszerre mindkettőt jól?”
    A harmadik, ami eszembe jutott, hogy a „depis hangulat”, a depresszió, “lelki erőtlenség” általában elfojtott indulatokból, haragból, dühből fakad. Ezek az indulatok rendkívül nagy erőt képviselnek, így elfojtásukhoz, „lent tartásukhoz” is rendkívül nagy erő kell, amiben „el lehet fáradni”. Másrészt ezzel „fallal” elzáródnak a jó érzések is. Nem, vagy csak nehezen élhetők meg a jó érzések, élmények is.
    Pl: ha egy fiú gyermek azt érzi az édesapjától, hogy az nem tud vele mit kezdeni, nem fogadja el, vagy nem tanítgatja, nem foglalkozik vele a korának megfelelő, támogató módon, vagy netán fizikailag/lelkileg bántja is, akkor egyrészt a gyermek lelkében ott marad a mély sóvárgás azután, hogy mégis megkapja az elfogadást, hogy apja büszke legyen rá, másrészt dühös is lesz rá. Ezt a dühöt viszont egyből el is fojtja, mert egy kicsi (~3 év körüli) gyermek gondolkodása, fantáziája még úgy működik, hogy amit ő érez/gondol, az megvalósul, másrészt azt hiszi, hogy a szülő pontosan tudja, hogy mit gondol ő. Tehát egyből bűntudata is lesz a saját “pusztító” dühe miatt, ezért el kell fojtania ahhoz, hogy nehogy megtörténjen, mert akkor “mi lesz velem, nem pusztíthatom el azt, akitől a létem függ”.
    A másik, ami ehhez kapcsolódik, hogy a gyermek ebben a korban természetes módon „isteníti” a szüleit. Így ha ők rosszul bánnak vele, nem azt gondolja, hogy a szülei rosszak, hanem azt, hogy: “ha rosszul bánnak velem, akkor biztosan velem van a baj, megérdemlem”. Elkezdi elfogadni azt, hogy ő rossz, “bűnös valamiért”. Így több, kavarodó, olykor ambivalens érzéssel kezd felnőni. “Velem valami baj van, nem vagyok jó, nem vagyok szerethető”, ezzel együtt viszont ott van az a késztetés is, hogy „csakazértis”! Elkezd “túlkompenzálni”, mindent bevetni, hogy kivívja szülei és/vagy a környezete elismerését, ami ugye elvileg azt bizonyítaná, hogy: “mégis csak jó, szerethető vagyok”. Mondjuk elkezd nagyon jól tanulni, sportolni stb.
    Azért írtam, hogy “elvileg”, mert a lélekben kialakult hiány sosem tud feltöltődni csupán a külső visszajelzésektől. Olyan, mint egy “fekete lyuk”, bármennyit is kap, ugyan időlegesen enyhül a hiány, de végül mindig marad a mély sóvárgás, elégedetlenség.

    Végezetül: természetesen a fent említett gondolatok csak általános meglátások, nem tudhatom, hogy Önnél pontosan mik lehetnek az okok.
    Egy segítői kapcsolatban közösen fel lehet tárni az okokat, összefüggéseket és meg lehet találni azokat a belső erőforrásokat, amik meghozzák a lélek gyógyulását, „megelégedését”, növelik az önbizalmat, önismeretet.
    Két dolgot tudok javasolni: az egyik, hogyha szeretné, időnként tudunk gondolatokat cserélni, ha van konkrét kérdése, azokra megpróbálok konkrétan válaszolni. Erre az e-mailt javaslom: e-mail küldése.
    A másik: keressen magának segítőt, terapeutát lakóhelyén, aki személyesen tud Önnek segíteni.
    Várom visszajelzését!
    Üdvözlettel:
    Csizi András

Baki Ibolya · 2013. február 12. kedd - 20:59

Kedves András!
Diagnosztizált közepes depresszió és pánik betegséggel küzködöm több éve, ami már másodszor jött elő. Életviteli nehézségeket okoz, mivel akkor jön elő a pánikolásom, ha el kell hagynom a lakást, utcára menés, utazás esetén.
Gyógyszereket is szedek :3×1 Frontin 1 mg, 1×1 reggel Olwexya 150 mg,1×1 este Miagen 60mg.
Úgy érzem nem javulok. Próbálkoztam meditációval, de az sem megy mindig.
1 és fél éve nagy trauma történt életemben: Kidobott a társam 9 évi együtt élés után, kirugott a munka helyemről, feljelentett, hogy kiraboltam.
Jelenleg munkanélküli vagyok, 53 éves, rengeteg adósággal, munkaügyi perrel, lakás nélkül. Barátaim nincsenek, sem megértő ismerőseim, mert egézsnap itthon vagyok. Mivel nincs jövedelmem nem is igen tudok ismerősőket, barátokat találni. Próbálkozom állást is találni, de diplomám van, 53 éves, valamint a pánik és depresszió.
Kérem tanácsát, mit tehetnék állapotom javulása érdekében. Így sem állásom, sem társam nem lesz, pedig nagyon vágyom minegyikre, és kiútat találni adósságaim rendezésére.
Alapvetően én pozitív beállítottságú, sokat nevető ember voltam és szeretnék újra az lenni.
Tudom egyedül kell megbírkoznom a próblémáimmal, de úgy érzem szükségem van segítő kézre, aki tanácsaival megmutatja merre induljak, tanácsokkal, technikákkal lát el.
Ezért fordultam Önhöz.
Üdvözlettel:Baki Ibolya

    acsizi · 2013. február 17. vasárnap - 08:22

    Kedves Ibolya,

    Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!
    Leírása alapján az az érzésem támadt, hogy “ördögi körbe” került azáltal, hogy amit igazán szeretne és amik segítenének kilábalni a depresszióból: munka, barátok, társ stb. pont amiatt nem tud megvalósulni, mert a depresszió és pánik miatt nem tud lépni az irányukba.

    Azt írja, hogy gyógyszereket szed, amiket gondolom pszichiáter írt fel. Jelenlegi helyzetében szerintem első körben vele lehetne megbeszélni, hogy mit tudna tenni a gyógyszerek szedése mellett. Tud-e terápiás segítséget adni, ajánlani.
    Véleményem szerint a gyógyszerek adott helyzetben szükségesek, de nem elégségesek a gyógyuláshoz. Mindenképpen fontos lenne feltárni a depresszió, a pánik okait. Ehhez folyamatos személyes, terápiás segítségre van/lehet szükség.
    A magam részéről csak ezt a helyet tudom ajánlani http://www.tunderhegy.hu/ arra, hogy megerősödjön és egyedül is -és talán gyógyszerek nélkül is- tudja vinni az életét.

    Üdvözlettel: Csizi András

Anna · 2012. március 27. kedd - 20:50

Tisztelt Dr. Úr!

A kedvesem végett szeretnék a segítségéért folyamodni. Röviden írnék néhány dolgot kettőnkről.
Péter (19) jó modorú, udvarias és szeretetre méltó és igénylő. Igényli a figyelmet, célratörő, kitartó. Ám, ha a kitartása nem hoz diadalt, akkor őrlődik és sokszor agresszív viselkedés tör ki rajta (volt hogy azonnal, volt hogy el telt 2-3 nap). Ami abban nyilvánult meg ez idáig, hogy megemelte a hangját.
Aztán jött a kiabálás, fenyegetőzések (soha nem ellenem),pl. ajtófélfa, fal ütése… tárgyak dobálása…Ezt a fajta viselkedést, próbálta ő visszafogni magában, kibeszélni, konditeremben levezetni. Ez utóbbi, többé-kevésbé sikerült is, ám mostanság már ez sem segít,mivel az anyagiak végett nem tud járni rendszeresen.
/Azt viszont tudnia kell, hogy én épp válófélben vagyok és van egy 5 éves gyermekem./
Testileg is vannak tünetei, melyek orvosi vélemény után sem gyógyítható gyógyszerekkel, vagy épp nem tudja az orvos az okát. Itt gondolok, látási zavarokra , nyelési nehézségekre (amely halálfélelemmel párosult) az arcán lévő bőrkiütésre. Teljes körű vizsgálaton esett már át, több orvoshoz fordulva, de segítséget, vagy megoldást nem találtak,(szorongásgátlót kapott) így én mint laikus pszichés problémákra (de a válásom is közre játszhat) gondolok, mint kiváltó ok.
Kezdtem tőle félni,bár ez idáig velem csak kiabált, vagy meg-meg emelte a hangját, ami elég ritka esetben fordult elő.
Tegnap este meghitt beszélgetést sikerült folytatnunk, el tudott mondani nekem mély titkokat, gondolatokat. Engem (29) elmondása és viselkedése alapján nagyon szeret, de mégis 3 napja rémisztő képeket „lát” rólam. Ezeket természetesen azonnal el nyomja, de már körülbelül 5-6 alkalommal visszatértek, egy napon belül.
Nem mondta el, pontosan nem írta le mit lát, csak annyit közölt, hogy engem testileg bántalmaz, fájdalmat de nem halált okozóan. Megkértem mégis, próbálja ezt jobban körülírni, és annyit mondott, hogy védekezem, a saját arcát nem látva bántalmaz, de mégis biztosan tudja , hogy ö teszi. Kérésemre nagy nehezen egyetlen esetet mondott el egy szóban összefoglalva: fojtogatás.

Már korábban, mikor még nem volt ennyire „eldurvulva” ez az egész,szerettem volna, hogy keressen fel szakembert amibe bele is egyezett volna, hacsak nem áll elénk akadályként az anyagiak. A rendelő intézetben lett volna mód segítséget kérni, de mivel elég kis város, nem szerette volna, hogy bár ki is rájöjjön, hogy ő hová is jár…amit megértek.
Kérem adjon néhány sorban tanácsot, mit tehetnék, hogyan segíthetnék rajta, mert nagyon szeretem és ő is engem. Oly annyira, hogy ha már valaki csak „rám néz” vagy nem illendően szól hozzám csitítgatnom, nyugtatgatnom visszafognom kell, hogy ne legyen konfliktus az úgymond semmiből, vagy verekedés. Ez utóbbi már meg is történt nem egész 3 héttel ez előtt.
Hogyan kezeljem, és mivel tudom őt ebből kihozni,kérem adjon szakmai tanácsot
Elhagyni nem akarom, és nem is volna tanácsos ebben az esetben…. Nagyon jól megvagyunk és nincsenek köztünk konfliktusok. Ha akadna a hétköznapi életre nézve probléma azt is könnyedén meg tudjuk beszélni.
Mondhatni, felhőtlen a kapcsolatunk, még szexuális területen is. Nem tudom, és ő sem sejti mitől vannak ezek a képek a fejében. Elmondása szerint nem bántottam meg.
Kérem,segítsen.

    Csizi András · 2012. április 1. vasárnap - 19:24

    Kedves Anna,

    Először is elnézését kérem, hogy csak most írok, de sok dolgom volt.
    A másik, amit az elején szeretnék tisztázni: nem vagyok doktor, mentálhigiénés segítő vagyok, de erről bővebben olvashat a honlapomon.

    Megmondom őszintén, nekem furcsa volt olvasni az írását. Mert azt írja, hogy abban kér segítséget, hogyan viszonyuljon a kedveséhez, akit szeret, hogy segítsen neki, de nekem úgy tűnik, mintha egyre jobban félne tőle és Ön szeretne inkább segítséget, “védelmet” kapni, mert egyelőre azt látja, hogy a kedvese egyre agresszívebb, kezelhetetlenebb. Nem lehet könnyű Önnek mindezt viselni.

    Leírásából számomra az látszik, hogy kedvese tényleg komoly problémákkal küzd, aminek megoldásában szerintem mindenképpen szakértő segítségre van szüksége!
    Nem tudom milyen messze laknak Budapesttől, de azt javaslom, hogy mihamarabb keresse, vagy keressék fel együtt ezt a helyet: http://www.tunderhegy.hu/. Ez egy bentlakásos Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs intézet, ahol akinek van társadalom biztosítása, plusz díjazás nélkül -előzetes bejelentkezés után- fogadják és segítenek megoldani a problémáit.
    Ha ez nem megoldható, akkor mégiscsak a háziorvostól kellene kérni egy beutalót a legközelebbi ideggondozóba, vagy pszichiáterhez, pszichológushoz.

    Üdvözlettel:

    Csizi András

Mosoly Ágnes · 2012. március 17. szombat - 14:27

Kedves András
Tudom, hogy saját magamnak kell megoldani a problémámat,de elakadtam.Abban , hogy kiutat találjak,talán segit a Te hozzászólásod.
Egyszerü, szeretetteljes életet akartunk leélni egymás mellett a férjemmel.Életprobléma/sok munka a lakásért, beteg, rossz természetü anyóssal való együttlakás,gyermekvállalás, munkanélküliség, a férjem alkoholba menekülése,depresszioja, bipólusu depresszio kialakulása, sok kórházi kezelése /odáig vezetett, hogy az anyósomat sikerült otthonba elhelyezni, és a gyermekünk nagykorusága bekövetkeztével,kimenekültem a borzalmas házasságból.A férjemet ott hagytam az alkohol, és depr. ellenes gógyszerek,munkanélküliség hálójában. Vagy mindhárman, vagy “csak” a férjem hal bele!Nagyon nehéz volt!A férjemnek sikerült megismerkedni egy hölggyel, aki beleszeretet és kisegitette a gödörből.Nekem is adott az élet egy kedves, szerető,türelmes embert.Igy az élet mindegyikőnknek jót hozott.
De itt a baj!Nem tudom elfelejteni, megemészteni az elmult éveket!Ugy érzem beleragadtam a multba,a vad ordibálásba, dühöngésbe, szorongásba,a megmentésbe, sajnálatba és ez gátol abban, hogy a mostani kapcsolat teljes legyen.Nem tudom, miért nem tudok továbblépni?Zavart vagyok,mi van velem?
Köszönöm válaszod!

    Csizi András · 2012. március 17. szombat - 18:06

    Kedves Ágnes,
    Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával! Ha nem haragszik, én magázódnék.
    Azzal, hogy felismerte: “elakadt”, “nem tudja elfelejteni, megemészteni az elmúlt éveket” és hogy “ez gátolja abban, hogy tovább lépjen”, már megtette az első lépést azirányba, hogy lépjen. Ez fontos!
    Én úgy gondolom, hogy bár a problémáknak Önben kell megoldódniuk, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy egyedül kell ezt megtennie. Vannak helyzetek, amikor segítségre van szükség.
    Az alapján, amit ír, nekem úgy tűnik, hogy amellett, hogy a múlt “vad ordibálást, dühöngést, szorongást” (is) jelentett, ott van mellette az az érzés is, hogy “egyszerű, szeretetteljes életet szerettek volna élni”, vagyis “nem úgy sikerült, ahogy szerette volna”. És ezt minden nehéz körülmény, és történés ellenére nem lehet könnyű beismerni, feldolgozni, “elengedni”.
    A másik, ami még “a múlthoz kötheti”: hogy jött egy másik nő a férje életébe, aki “kisegítette a gödörből a férjét”. Ez is okozhat Önben egy a fenti érzéshez hasonlót: “nekem nem sikerült”.
    A zavar talán ezeknek az érzéseknek a kavarodásából adódhatnak: jó is, hogy el tudott jönni, mert “túlélte”, új kapcsolata van, de közben ott van az is, hogy “nem sikerült”, “csalódtam”, “nem így szerettem volna”.
    Az érzéseink: fájdalmaink, örömeink az agy jobb agyféltekéjében tárolódnak, képeznek “lenyomatot”. A jobb agyfélteke sajátossága, hogy nincs idő érzéke, vagyis akár egyszerre tud felmerülni egy gyerekkori élmény a tegnapi veszekedés élményével. Ezért úgy gondolom, hogy Ön is megélheti egyszerre mindazt, amit a múlt jelentett: “jót-rosszat” és amit a jelen jelent most. Mindez addig “kísértheti”, amíg fel nem dolgozódik, “el nem gyászolódik”, helyére nem kerül.
    Nos, egyelőre ennyit tudtam írni rövid, de tartalmas levelére. Ha szeretne továbbra is kapcsolatban maradni velem, azt megteheti itt, vagy az e-mailcímemre írva, vagy ha úgy érzi szüksége van személyes segítségre is, kérem keressen mobilon: +36 70 9-388-145, hogy időpontot egyeztessünk.
    Üdvözlettel:
    Csizi András

Pfeiffer Brigitta · 2011. június 10. péntek - 18:31

Szeretnék őnnel beszélgetni.Az orvosok szerint én pánikbeteg vagyok.Leirom őnnek a tűneteket. Sziv dzurás szorittás ,zsibbadás félelm mindentől,emberektől,ételtől.Elmentem szihologushoz kaptam gyogyszert de nem voltak jok, Most már gyakran fáj a fejem ,szédűlők,hányingerem van ,de nem tudom mi ez,

    Csizi András · 2011. június 15. szerda - 15:54

    Kedves Brigitta,

    Köszönöm bizalmát!
    Ha csak beszélgetni -levelezni- szeretne velem, azt megteheti itt, vagy e-mailben: http://www.augeo.hu/kapcsolat

    Ha az a kérdése, hogy a leírt tünetek megfelelnek-e a “pánik betegség” tüneteinek, akkor azt tudom mondani, hogy egy diagnózis felállításához szükséges, de nem elégséges csak a tüneteket összeszeírni, hanem fontos hozzá a személyes találkozás is.
    Ezért ha a beszélgetésen túl szeretne magáról, a problémájáról pontos képet kapni és azt szeretné, hogy segítsek a megoldásában, akkor kérem keressen meg az elérhetőségeim bármelyikén, hogy egyeztetni tudjunk egy időpontot.
    Akkor elmondom egy lehetséges közös munka kereteit, feltételeit is, ami alapján eldöntheti, hogy szeretné-e.

    Tisztelettel:

    Csizi András

marija · 2011. június 7. kedd - 00:21

éjszaka félek

    Csizi András · 2011. június 7. kedd - 09:01

    Kedves Marija,

    Meg tudja fogalmazni bővebben, hogy mitől fél, mit él át pontosan?

    Köszönöm.

    Üdvözlettel: Csizi András

Beatrix · 2011. április 17. vasárnap - 12:08

Tisztelt Szakértő!
Tragikus helyzetbe kerültem.
Nagyon régóta szenvedek ÁLLANDÓ ÉHSÉG,korábban DEPRESSZIÓ miatt. (14 éve)
Az állandó éhség azt jelenti, hogy 0-24 óráig üres a gyomrom, akármit és akármennyit eszem.
Sajnos rengeteg antidepresszánst kaptam, de nem javult az állapotom.
(45 féle gyógyszert írtak fel és sajnos kénytelen voltam beszedni.)
3 hónapja elhagytam a Fobivent, és egyre gyengébb vagyok!!
Fizikailag, lelkileg, idegileg!
Egyre elviselhetetlenebb állapotban vagyok! az összeomlás szélén állok!
Nagyon szeretnék meggyógyulni, de nem tudom mit csináljak.
Igazából nem tudom mi bajom van!
(Egyéb betegségeim: pajzsmirigy-alulműködés, magas vérnyomás)
Szeretném a segítségét kérni!
Köszönettel:Beatrix

    Csizi András · 2011. április 19. kedd - 10:09

    Tisztelt Beatrix,

    Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával.
    Mivel állapotát elviselhetetlennek érzi és azt írja nagyon szeretne meggyógyulni fontos lenne, hogy mihamarabb el tudjuk kezdeni a közös munkát, hogy problémájának oka kiderüljön, megoldódjon.
    Kérem keressen meg a honlapomon található elérhetőségeimen -ha telefonon keres és egyből nem veszem fel, visszahívom- hogy a részleteket megbeszéljük és dönteni tudjon.

    Üdvözlettel:
    Csizi András

Angyalbogárka · 2011. április 15. péntek - 09:34

Kedves András,

egy számomra komoly problémával fordulok Önhöz. Párkapcsolati problémám van. Végre olyan barátom van, aki nem kommentál, tisztel és szeret engem, és minden jól megy közöttünk. Ennek ellenére érzelmi gát van bennem, sokszor van olyan pillanat, amikor érzem, hogy az csodálatos, és már majdnem megélem, amikor valami becsukódik odabent. És folyamatosan érzem, hogy ez a gát ott van, amitől rengeteget sírok. Nagyon szeretem a barátomat, azt nem tudom, hogy ez szerelem-e, és borzasztóan félek attól, hogy elveszíthetem őt. De folyamatosan temetem el magamban az élményeket, és minden nap azon rettegek- és szinte minden nap el is képzelem- hogy vége. És ettől csak még jobban sírok…
Tud nekem segíteni, mit tegyek? Semmi mást nem szeretnék, csak aggodalmak nélkül, tiszta szívből szeretni!
Várom szíves válaszát.
Tisztelettel,
Angyalbogárka.

    Csizi András · 2011. április 16. szombat - 21:16

    Kedves Angyalboglárka,

    Abból, hogy azt írja: “Végre olyan barátom van, aki nem kommentál, tisztel és szeret engem” azt gondolom, hogy előző barátja “kommentálta”, kritizálta nem tisztelte.
    Meséljen róla akár itt, akár e-mailben.
    Üdvözlettel:
    Csizi András

      Angyalbogárka · 2011. április 18. hétfő - 08:03

      Kedves András,

      Nagyon köszönöm a válaszát!:-)
      Igen, előző barátaim mindig találtak bennem kifogásolni valót. Hol nem voltam elég felelősségteljes, hol rosszul csináltam a dolgom, vagy nem lehetett rám számítani, vagy nem azt csináltam, amit ők elvártak, és állandó viták voltak.Pl. az egyik barátom lakásfelújításban volt, és hetente legalább háromszor meghívtam vacsorára, mert tudtam hogy nincs konyhája, és rajtam kívül senkije (kivéve sok pénzt). Ehhez képest megkaptam, hogy de hát ő nem háromszor éhes egy héten; vagy egy másiknál volt, hogy mentem hozzá, hogy együtt legyünk, és miután két órát töltött nekem háttal ülve a számítógép előtt, rákérdeztem, hogy hazamenjek-e, erre ideges lett, és azt válaszolta: menjél, bazd meg, majd megsértődött, hogy én megmondom neki mit tegyen. Éreztem magam pocsékul párszor… A legutóbbi a csillagokat is lehozta nekem, és hiába tettem meg én is ugyanezt őérte, az nem számított, mindig ő volt a hős szerelmes, aki mindent megtett értem, de nem érdemeltem meg:-(. Akkoriban emésztettem magam ezen, hogy igen, változtatnom kell, és mindig megtaláltam a hibát önmagamban, éreztem, hogy nem vagyok szerethető, mert nekem változni kell.
      Most ilyen nincs, K. elfogad úgy, ahogy vagyok, nem szól meg, nem keres és talál hibákat, csak élvezi, hogy Mellette vagyok. Nincsenek viták, mindent megbeszélünk, és össze is hozunk.
      Tisztelettel,
      Angyalbogárka:-)

      Csizi András · 2011. április 19. kedd - 08:43

      Kedves Angyalbolglárka,

      Érdekes, amiket ír. Ezek szerint eddig csak olyan barátai voltak, akiktől azt kapta, hogy nem elég jó, nem felel meg az elvárásaiknak, nem szerethető.
      Ezekből a kapcsolatokból Ön lépett ki, vagy otthagyták?
      A másik érdekes kérdés, hogy miért pont mindig ilyen barátokat “hozott az élet”?
      Furcsának tűnhet amit írok, de nekem úgy tűnik, mintha a lelke azt tanulta volna meg eddig, hogy: “egy kapcsolat akkor teljes, ha bántanak is benne”. És most, hogy a barátjától nem ezt kapja “hiányzik”…”Valami nem stimmel, mert nem bántanak, az nem lehet, hogy valami csak jó”.
      Mit gondol erről?
      Üdvözlettel:
      Csizi András

Szente Anna Mária · 2011. január 19. szerda - 13:00

Kedves András!
Olyan érzésem van mintha megált volna az életem.Voltam emléksúly terápián de nem segített.Azt mondták hogy nagyon sok gyerekkori gát van bennem.Nem merek sok mindent megtenni mert az bizonytalanságot kreáll bennem.Othon a szüleimnél biztonságban éreztem magam és amióta elköltöztem állandóan aggodóm mindenért.Megviseli a párkapcsolatomat is és eltünt belőlem a vidám lány.Nagyon ritkán tudom előcsalogatni.Szeretnék sikeres,vidám ,bizakodó nő lenni .Lehetséges valamilyen terápiával.
Tisztelettel Szente Anna Mária(40 éves)

    Csizi András · 2011. január 20. csütörtök - 21:07

    Kedves Anna,
    Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával.
    Amennyiben szeretné, hogy személyes, egyéni keretek között segítsek Önnek újra sikeres, vidám, bizakodó nő lenni, kérem keressen meg a honlapon a Kapcsolatok menüpont alatt található elérhetőségeimen.
    Ha ezen a fórumon, vagy e-mailben szeretne tovább beszélgetni velem, azt is megteheti…
    Várom visszajelzését.
    Üdvözlettel:
    Csizi András

      Anna · 2011. március 28. hétfő - 10:27

      Kedves András!
      Maradjunk ezen a fórumon beszélgetni.Meditációval nagyon sokat tudtam magamnak segíteni , most már könyebben veszem az akadályokat.Tud-e ajánlani meditácios anyagot?

      Csizi András · 2011. március 28. hétfő - 13:47

      Kedves Anna,

      Rendben, maradjunk ezen a fórumon.
      Nem teljesen értem, hogy mit ért “meditációs anyagon”?
      Ha abból indulunk ki, hogy a meditációnak két fő “típusa” van:
      – Koncentráció
      – Szemlélődés
      akkor úgy gondolom ezek minden segítő anyag nélkül is gyakorolhatóak.
      Nagyon sok módszer és út létezik. Ahogy mondani szoktam: a hegycsúcsra számtalan út vezet fel, és amíg az úton járunk azt látjuk csak, amin haladunk, viszont a csúcson világossá válik, hogy minden út ide vezetett…
      Folytatva a hasonlatot: én azt tapasztaltam, hogy akármilyen magasságig is jutottam, újra és újra vissza zuhantam a hegy lábához…
      Ami után persze azt gondoltam, hogy az úttal van a baj, ezért mindig másikat próbáltam…Attól persze, hogy valamilyen magasságig eljutottam többet láttam át, mint előtte, amitől azt gondoltam, -amíg fent voltam- hogy itt mennyivel jobb, szebb minden, mennyivel többet látok már a világból, mint lent. És könnyebbnek is éreztem magam…
      De aztán elég volt egy “kis szellő” és a terheim újra lehúztak oda, ahol voltam. A sokadik “zuhanás” után jöttem rá arra, hogy előbb talán a felesleges terhektől kellene megszabadulnom ahhoz, hogy “emelkedni tudjak” és élvezzem is a “hegymászást”.

      Önnek mik a tapasztalatai?

      Üdvözlettel:
      Csizi András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..