Bejegyzések

Párkapcsolatok fejlődése

Nincs olyan ember, akit valamilyen formában ne érintene, érintett volna a párkapcsolatok témája, –kit közelről, mélyebben, érzékenyebben, kit távolról, felületesen- mégis úgy látom, hogy ennek ellenére nagyon kevés az olyan megalapozott ismeret ebben a témában, ami a hétköznapi szinteken is hasznosítható lenne. Pedig ha tisztába lennénk legalább a fő jellemzőivel, mérföldköveivel, fejlődési szakaszaival, akkor sokkal könnyebb lenne felismerni, megérteni, hogy adott esetben mi és miért is történik velünk, amikor közelebbi (pár)kapcsolatba kerülünk valakivel… Ezért arra Bővebben……

Szerző: Csizi András | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Mit tegyünk, ha hisztis a gyerek?

A napokban olvastam egy cikket a gyermeki hisztiről, amiről úgy írtak, mint a “gyermek tiltakozásának megnyilvánulása” olyankor, amikor a “gyermek akar valamit, amit a szülő ellenez”. A cikk kitért arra, a -szerintem is- régóta fennálló, alapvetően hibás nézetre, miszerint a hiszti a gyermek egyfajta manipulációja arra, hogy megkapja, amit akar, valamint az ehhez kapcsolódó “szakértői tanácsot” is idézi, miszerint: a hisztit úgy kell kezelni, hogy nem veszünk róla tudomást. Aztán kapunk viszonylag könnyen és kevésbé könnyen elsajátítható gyakorlatokat, Bővebben……

Szerző: Csizi András | Közzétéve: , telt el a közzététel óta