2008 tavasza óta foglalkozom egyéni segítő beszélgetésekkel.

Úgy találtam, hogy minél inkább önmagam tudok lenni egy kapcsolatban, annál alkalmasabb lesz ez a kapcsolat a segítségnyújtásra. Ez azt jelenti, hogy a lehető legteljesebb mértékben tudatában kell lennem a saját érzéseimnek oly módon, hogy azok ne váljanak szét két különböző szintre: az egyik, amit kifelé mutatok a segítő attitűdöm tükröződéseként, míg a másik egy mélyebb, valódibb, tudatalatti szinten megjelenő attitűd. Ha önmagam tudok lenni, az azzal is együtt jár, hogy a szavaimban és a viselkedésemben kifejezem a bennem lakozó érzéseket és attitűdöket. Csak ily módon válhat a kapcsolat valódivá (igazzá) és ez a valódiság –úgy tűnik- a fejlesztő tevékenység elsődleges feltétele.”

Rendkívüli értékeket tulajdonítok annak, amikor megengedhetem magamnak, hogy megértsek másokat. Ez a kinyilatkoztatásszerű megjegyzés bizonyára furcsának tetszik. Meg kell-e engednem magamnak? Úgy vélem, igen. A másoktól hallott megjegyzések zömét inkább értékeljük vagy megítéljük, mintsem megértjük. Amikor valaki egy érzelmet, hozzászólást vagy védekezést fejt ki, szinte azonnal úgy reagálunk, hogy igaz, butaság, képtelenség, érthetetlen, inkorrekt, kellemetlen. Nagyon ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy precízen megértsük, mit is jelent a másik számára az a kijelentés.”

(Carl R. Rogers, “Valakivé válni” 2010.)

„Rogers elméletének döntő mozzanata az a felismerés, hogy a segítő kapcsolatokban nem a választott módszer a legfontosabb, hanem maga a segítő személy” (Tringer László, “A gyógyító beszélgetés” 2007. 15. oldal)

A személyes kapcsolat, az együttlét egy olyan “kaland”, ahol a kialakuló bizalmas légkörben lehetőség van az önkifejezésre, megkönnyebbülésre, gyógyulásra, változásra. A tapasztalatom az, hogy megfelelő körülmények között a lélek megtalálja a saját erőforrásait, ebben csak segítségre van szüksége, ha éppen elakadt.

Ha időpontot szeretne kérni: Időpontot kérek

Ha további kérdése van: Kérdésem van